Magyarországon sokszor megkérdezik tőlem, hogy a családnevemet hogyan kell kiejteni. Általában azt válaszolom, hogy ez kicsit bonyolult… Aztán ha az illető mégis érdeklődik a részletek felől, elmesélem neki – rövidebben vagy hosszabban.
Nos, az a helyzet, hogy a családnevemet nem úgy kell kiolvasni, mintha a LASLAVIC magyarul lenne leírva. És nem is szerb a név, na bumm!
Egyik üköregapám tót volt és a mai Szlovákia területén lévő Ocsováról került a Bánságba. Az ő neve LACLAVIK volt és úgy hangzott, ahogy ma mondaná egy szlovák ajkú: LÁCLÁVIK. (A hangsúly a második szótagra esik.)
Ezt a nevet egy adott pillanatban magyarosították és LACZLÁVIK, majd LASZLÁVIK is lett belőle. Ennek olvasása világos.
Később románosították és LASLAVIC lett belőle. (Mivel nem sapkás c van a végén, kiejtése a román szabályok szerinti, azaz: LÁSZLÁVIK, és nem LÁSZLÁVICS, mint a szerbeknél, bár sokan azt hiszik.)
Természetesen Magyarországon mindenki „LASLAVICCCCC”-nek olvassa, ami számomra nagyon vicces, mert ahogy a temesvári Anavi Ádám költő mondta egyszer nekem:
– Tudod melyik a legjobb vicc?
– A LaslaVICC!😂
Ez a történet röviden, de akkor nézzük ennyél bonyolultabban. Az a helyzet, hogy amikor megkaptam a magyar állampolgárságot is a román mellé, lehetőségem lett volna (vissza)magyarosítani a neveimet, a családnevem is, és a keresztnevem is. Hívhattak volna úgy, hogy Laszlávik Tímea.
Ezt azért nem tettem meg, mert furcsának tűnt, hogy akkor a magyarországi kiállítású irataimban egy másik név szerepeljen, mint az, amit megszoktam, és úgymond kétféle nevem legyen. Sőt, még hosszú í-t se kértem a Tímeába. Hogy most ezt bánom-e vagy sem, mindegy, mert késő bánat lenne úgyis.
Bonyolult lett azonban ezzel az életem Magyarországon, mert ha írásban látja valaki a nevemet, biztos magyarosan olvassa el: Laslavic. Ha bemutatkozok és azt mondom, Laszláviknak hívnak, akkor úgy is írja le az ember, és aztán meg ki kell javíttassam, hogy ja, nem is úgy kell leírni. Például orvosnál.
Ezért már oda jutottam, hogy nemcsak, hogy azonnal jelentkezem, ha valami magyarosan kiejtve a nevemet szólít, hanem már én is direkt magyarosan mondom a nevemet. Komédia, komolyan! Hiszen nem úgy hívnak. :))
Így kell annak, akik OCD-s és nem akart bonyodalmat az életében, nem akart komplikációkat az irataiban. Bonyodalmat okoztam magamnak más értelemben. Na, de ez legyen a legnagyobb gondom az életben!
Egy szó mint száz, én szeretem a családnevemet, olyannyira, hogy amikor férjhez mentem, nem is vettem fel a férjem nevét. Szerencsére ő ezt nem vette rossz névem.
OCD is, megszokás is…. Kényelmi dolog is – nem akartam dokumentumokat cserélgetni, mert két országban vannak irataim, sőt cégem is, volt egy egyesületünk is közösen, meg ott volt a timealaslavic.ro elnevezésű honlap, és publikálok is néha… Nehéz ügy lett volna!
Ó, azt nem is mondtam, hogy az évek során szegény családnevünket hányszor rontották el az iratokban, volt ez már nem csak Laclavik, meg Laczlávik, meg Laszlávik, meg Laslavic, hanem már Laslovici, Laslovic, Lasalawich meg egyéb is…
Kemény dió.
Egyszer majd arról is írok talán, hogy hogyan néztem utána a tót származásomnak és hogy milyen lelkes családfakutató vagyok!
Ti ismeritek-e a családnevetek történetét, van-e vele kapcsolatosan valami érdekes sztoritok?